Rendőrségi hírek

Turán lopott Békés megyében kapták el a rendőrök

Olvasási idő: 6 perc

Az elkövetés helyszínétől több mint 200 kilométerre fogták el a Békés megyei rendőrök azt a 63 éves férfit, aki a Pest megyei Turán lopta meg szállásadóját a gyanú szerint.

Pénzt akart kivenni trezorjából az a turai férfi, aki 2021. június 7-én azzal szembesült, páncélszekrénye üres, megtakarításának nyoma sincs, két héttel korábban még hiánytalanul hevertek ott a bankók. Feljelentést tett a rendőrségen, a kárát több mint 1,5 millió forintban jelölte meg és említést tett volt sógoráról. Az idős férfit tavaly sajnálatból befogadta, többször segédkezett neki a ház körül, többek között a trezor beszerelésekor, ám 2021. június 1-je óta nem látta, szó nélkül otthagyta őket.

Állandó lakó-, és tartózkodási hely híján a 63 éves V. Gyula felkutatása nehézségekbe is ütközhetett volna, ha a gödöllői rendőrök nem hajtanak fel arra utaló információt. Ám megtették, miközben elfogatóparancsot is kiadtak ellene. A beszerzett adat szerint a férfi a Békés megyei Zsadányig utazott, elfogásához a helyi rendőröket riasztották, akik 2021. június 7-én 16 óra körül a település utcáján megtalálták és bokros ideiglenes szálláshelyéről előállították, majd Gödöllőre vitték.

Kihallgatásán V. Gyula beismerte a terhére rótt bűncselekményt. A gyanú szerint szállásadója széfjéből magához vette az ott talált 1 millió forintot és 2 ezer eurót. Vallomása szerint nem emlékszik, hogy pontosan mikor, de többször kellett próbálkoznia a trezor kinyitásával. Két napon keresztül ütögette a kódokat, mire kinyílt és hozzáfért a vaskos borítékokhoz. Ezután összepakolta holmiját és lelépett. Busszal Hatvanba, majd Gyulára utazott, zsákmányát főként italra költötte. Zsadányba érve is evésre és ivásra használta fel a lopott bankjegyeket, hol egy ismerősnél, hol az erdőben aludt. Állítása szerint mindennap berúgott, de fogalma sem volt, hogy hová tűnhetett a pénz és mennyit költött. A rendőrök egy fillért nem foglalhattak le belőle, mindet felélte.

V. Gyula ellen lopás bűntettének megalapozott gyanúja miatt folytatja le a további eljárást a Gödöllői Rendőrkapitányság.


Megölte, majd eltemette

A Békés Megyei Főügyészség emberölés bűntette miatt kezdeményezte egy 42 éves csorvási férfi letartóztatását, aki csütörtök reggel késsel megölte édesanyját, Elolvasom

A saját lányát öntötte le savval

Vádat emeltek egy férfi ellen, aki tavaly áprilisban savas oldattal öntötte le lányát az orosházi autóbusz-állomáson - tájékoztatta a Békés Elolvasom

Határsértők Békéscsaba közelében

A magukat marokkóinak valló férfiak egy lakatlan tanyában rejtőzködtek. Két határsértőt fogtak el a rendőrök 2020. május 1-én 16 óra Elolvasom

Saját gyermekét verte

Mezőberény - A gyanú szerint édesapja bántalmazott egy 3 éves kisfiút a Békés megyei Mezőberényben. Súlyos sérüléssel került kórházba 2020. Elolvasom

Internetes csalókat fogtak Békéscsabán

Mobilházat, mobilgarázst, munkagépeket, konyhabútort árult az egyik népszerű hirdetőoldalon egy nő. Társa szervezett be mellé olyan embereket, akik bankszámlákat nyitottak Elolvasom

Leszakadt a mennyezet egy Békés megyei óvodában

 Csorvás - Fém helyett műanyag beütődübelt használtak az álmennyezet rögzítésénél egy Békés megyei óvodában. Csorváson, egy óvodában, az egyik csoportszobában, Elolvasom

Balesetek Békés megyében

Közlekedési baleset, ittas járművezetés gyanúja és jármű önkényes elvétele miatt intézkedtek a rendőrök Békéscsabán és Kétsopronyban. Békéscsabán, a Deák utca Elolvasom

Baleset Gyomaendrődnél

A helyszínen életét vesztette egy motoros szombat délután, amikor összeütközött egy szemből érkező személygépkocsival Békés megyében Kondoros és Gyomaendrőd között Elolvasom

Érdekel minket a Te véleményed is!

Szólj hozzá

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

négy × három =

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .